A koronavírus terjedési sebessége a 12-15 évesek körében a legnagyobb az Egyesült Királyságban - mondta szerdán Chris Whitty brit tisztifőorvos. Szerinte előbb-utóbb minden oltatlan gyerek át fog esni a koronavírus-megbetegedésen.
Ausztrália saját nukleáris meghajtású tengeralattjáró fejlesztési projektet indít brit és amerikai segítséggel, hogy az indiai-csendes-óceáni térségben Kína katonai dominanciáját ellensúlyozzák. Az várható volt, hogy a projekt feldühíti Kínát, viszont Emmanuel Macron francia elnök is csalódott hangnemű közleményt adott ki, amiért a dealből kihagyták az általa vezetett európai országot. Az új, ausztrál tengeralattjárók várhatóan a 2040-es években állnak majd rendszerbe, várhatóan hasonlítani fognak több szempontból is az amerikai Virginia-osztályra és / vagy a brit Astute-osztályra is.
Alig egy hete jelezte Szijjártó Péter, hogy lesz egy olyan EU-s pályázat, ami a Brexitből eredő veszteségek enyhítésére szolgál, szombaton viszont már azt is bejelentette a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon, hogy közzétették a pályázat főbb szabályait és a regisztrációs szakasz után október közepén mindössze öt napjuk lesz a cégeknek, hogy benyújtsák a kérelmeiket a vissza nem térítendő támogatásra. A nagy sietséget a „kanyarban előzés” jelszavával magyarázta a tárcavezető és az egész konstrukciónak az a háttere, hogy az Európai Bizottság 4 évre elhúzva folyósítja majd a 22 milliárdos támogatási keretet Magyarországnak, de a kormány ezt teljes egészében előfinanszírozza a következő hónapokban, hogy az érintett cégeknek hamarabb segítsen.
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint a kérvényezési határidő június végi lejárta óta is több mint százezer - augusztus végéig több mint 6 millió - EU-állampolgár folyamodott tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért. A felülvizsgált csütörtöki adatsor szerint meghaladja a 155 ezret azoknak a magyaroknak a száma, akik a június 30-i határidőig benyújtották letelepedési kérvényüket a brit belügyi tárcához.
Az Egyesült Királyság négy nemzetének tisztifőorvosai közös hétfői közleményükben javasolták, hogy a 12-15 éves korosztály egészséges tagjai is megkapják a koronavírus elleni oltás legalább egy dózisát.
A koronavírus-járvány miatt tartott szünet után újból elkezdődik a skóciai függetlenségi népszavazást előkészítő munka - mondta kedden Nicola Sturgeon skót miniszterelnök. Sturgeon, a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője az edinburghi parlamentben tartott kedd esti tájékoztatóján kijelentette: az újabb referendumot csak a járvány visszavonulása után lehet megtartani, de a skót kormány 2023 vége előtt mindenképpen szeretné megrendezni a népszavazást.
A társadalombiztosítási hozzájárulás és egyes befektetési tőkejövedelmek adójának emelésével tervezi az állami egészségügyi szolgálat (NHS) és a szociális ellátórendszer finanszírozásának rendkívüli mértékű növelését a brit kormány.
Az idén január óta hatályos és kötelezően végrehajtandó Brexit-megállapodás északír-brit határra vonatkozó vámellenőrzési szabályát most szeptember végétől kellene alkalmaznia a brit hatóságoknak, de egy tegnap esti újabb egyoldalú döntéssel azt jelentette be a brit kormány, hogy azt továbbra sem fogja alkalmazni és immár határidőt sem rendelt az újabb halasztáshoz.
A brit külügyminisztérium már nem csak a feltétlenül szükséges utazásokat javasolja Magyarországra a koronavírus-helyzet miatt – olvasható a budapesti brit nagykövetség Twitter-oldalán.
Az Egyesült Államokban már napi 150 ezerre, bő féléves csúcsra emelkedett az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek hétnapos mozgóátlaga és sajnos úgy tűnik, hogy a magas átoltottság mellett is újra elkezdett gyorsulni az utóbbi két hétben a briteknél is a járvány. Néhány távol-keleti országban is nagyon gyorsan terjed a fertőzés, de közben Kína a hivatalos adatok szerint megint legyűrte a járványt, igaz drasztikus módszerekkel.
Joe Biden amerikai elnök és Boris Johnson brit kormányfő hétfőn telefonbeszélgetést folytattak egymással, és megállapodtak abban, hogy Afganisztánban összehangolják a két ország evakuálási erőfeszítéseit, ezáltal biztosítva, hogy mindenki, aki erre jogosult, elhagyhassa Afganisztánt, szükség esetén a kimenekítési fázist követően is - közölte a brit miniszterelnök hivatala.
Miután az afgán elnök vasárnap elmenekült kabuli palotájából, átvették az előrenyomuló tálib fegyveresek a palota felett az irányítást és fogadkozásuk szerint rövidesen kikiáltják az Afganisztáni Iszlám Emirátust a jelenlegi köztársasági államforma helyett. Ezzel párhuzamosan számos nyugati ország jelezte, hogy katonai gépeket küld az országban ragadt állampolgárai kimenekítésért, ugyanis a NATO bejelentette, hogy a polgári légiközlekedést megszüntették Kabulban és csak katonai gépek közlekedhetnek. A NATO biztonsági tanácsa hétfő reggelre rendkívüli tanácskozást hívott össze, a brit miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy a tálib hatalomátvételt nem akarja elismerni és elvárja a szövetségesektől, hogy senki ne ismerje el bilaterális alapon a tálib kormányt, a tálibok viszont hallani sem akarnak átmeneti kormányról. Vasárnap este több nagy robbanás is történt az afgán fővárosban.
Hétfőtől azok az európai uniós és amerikai állampolgárok is karanténkötelezettség nélkül beutazhatnak Angliába, akik nem a brit oltási kampány keretében kapták meg a koronavírus elleni oltás két dózisát. A brit kormány rendelete alapján az enyhítés azokra vonatkozik, akik az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), illetve az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatósága (FDA) által jóváhagyott oltóanyagokban részesültek.
Nem akármilyen produkciót mutatott Boris Johnson brit miniszterelnök, akinek a zord időben egy rendőség által szervezett megemlékezésen annyira meggyűlt a baja az esernyővel, hogy azon még Mr. Bean is sírva fakadt volna.
A pénteken ismertetett adatok alapján egy hét alatt több mint 15 ezerrel csökkent a naponta újonnan azonosított koronavírus-fertőződések száma Nagy-Britanniában. Szakértők egyelőre óvatosan nyilatkoznak arról, hogy az ország túljutott-e a harmadik járványhullám tetőzésén.
Fenntarthatatlan a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréhez kapcsolódó észak-írországi protokoll, ezért annak jelentős módosítása szükséges - közölte csütörtökön Boris Johnson brit miniszterelnök Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. Utóbbi a telefonbeszélgetés után a Twitteren közölte: csak kreatív, rugalmas megoldásokról lehet szó, a megállapodás újratárgyalása semmiképpen sem lehetséges.
London szerint működésképtelennek bizonyult és ezért jelentős módosításokra szorul a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréhez kapcsolódó észak-írországi protokoll.
A Stellantis bejelentette, ideiglenesen csökkenti lutoni gyárában a műszakok számát annak hatására, hogy a járműgyártó munkatársai nagy számban kényszerültek karanténba, hogy megakadályozzák a koronavírus terjedését.